Ünnepelt a Szent József-plébániatemplom közössége

A 30 év önálló plébániaként működő nagyváradi Szent József-templom búcsúünnepét tartották kedden, 2019. március 19-én. A szentmise szónoka és főcelebránsa Mons. Fodor József általános helynök volt.

Bărbuţ Péter jelenlegi plébános köszöntötte a Szent József-templomot zsúfolásig megtöltő ünneplő híveket. Hangsúlyozta: különleges ez a templombúcsú, hiszen Szent József ünnepén a plébánia megalakulásának 30. évfordulójáról is megemlékeznek. Hálát adnak Istennek amiért a plébánia ez idáig fennmaradt, és a lelkipásztorokért, akik az elmúlt három évtizedben itt működtek. A búcsúra triduummal készültek, a lelkigyakorlatos szentmiséken a Szent József-templom korábbi plébánosai szolgáltak: Gyenge Béla, Bogdán István és Kóhr Balázs, az ünnepi mise bemutatására pedig az első plébánost, Mons. Fodor József általános helynököt kérték fel.

 

A prédikáció első felében Mons. Fodor József három fontos és számára kedves évfordulóról tett említést. Kilencven évvel ezelőtt, 1928-29-ben az akkori apostoli kormányzó 70 ezer lejért megvásárolta ezt a területet. Nem templom állt itt, hanem kultúrház-kápolna. Volt egy oltár, és az ajtót vasárnaponként kinyitották, hogy misézzenek. A színpadnál máskor az akkori fiatalok buliztak, valamintdalárda, énekkar és színjátszó létezéséről is árulkodnak a korabeli képek. 1931-ben építettek egy kis kápolnafélét, mely csak 1951-ben kapott tornyot, az általános államosítás után, mert féltek attól, hogy ezt a területet is államosítani fogják, annál is inkább, hogy nem volt az egyház tulajdona. Így kapott templomalakzatot a ház, melyet később aztán a filmvetítések és a színjátszás megszűnésével csak templomként, illetve kápolnaként használtak.A székesegyházból és a Katalin-telepről jártak ki ide az atyák, a lazaristák,foglalkoztak az ifjúsággal a szociális testvérek, és a lelki élet így haladtszépen előre.

Ötven éve, 1969-ben helyezték ki a székesegyházhoz püspöki titkárnak Fodor Józsefet, és a Szent József-telep is az ő lelkipásztori gondjaira lett bízva. Hetente kétszer-háromszor ment ki misézni, vasárnaponként mindig, hétfőn, szerdán, első pénteken és májusban mindennap, tehát nem volt még itt állandó lelkészi szolgálat. Annak az évnek a karácsonyán az este 8 órakor bemutatott éjféli mise után a hívek megajándékozták őt, az egyik ajándékot, egy kis zöld műanyag fenyőt még ma is őriz- idézte fel. 1982-ig járt ki misézni, házakat szentelni a Szent József-telepre, ekkor ugyanis az ordinárius Biharpüspökibe küldte ki.

Néhány évvel később, 1989-ben, tehát harminc esztendeje, amikor dr. Dászkál István ordináriussal felidézték a régi szép időket, a felettese megkérdezte tőle: szeretne-e visszamenni a Szent József-telepre? Az akkori állami törvények szerint azonban káplánként ez nem volt lehetséges, Váradra behozni plébánosokat viszont nem lehetett, így megoldásként plébániát csináltak a Szent József-telepen, és ily módon lett Fodor József ennek az első plébánosa. Közben a tömbházakat is felépültek a környékén, gyarapodott a hívek száma és szép keresztény élet bontakozott ki, mely napjainkra is jellemző.

 

Prédikációja második felében Szent Józsefről beszélt a szónok, arról, hogyan tudunk hozzá hasonulni, a lelkületéből erősödni, az atyai gondviselését élvezni. Arra hívta fel a figyelmet: a 17. századig a tisztelete valamiért mellékágon futott, nem épültek templomok a tiszteletére. Páli Szent Vincének köszönhetően vált népszerűvé, aki patrónussá tette, és XXIII. János pápának köszönhető, hogy 1962-ben a neve bekerült a misekánonba. Négy hivatása van: ő Szűz Mária jegyese, Jézus nevelőatyja, a Szent Család feje és az egyház védelmezője. Gondoskodott a gyermek Jézusról, aki engedelmeskedett neki itt a földön, szükség volt rá. „Az ő könyörgése által lehajlik hozzánk Istennek a jósága és az ő szeretete, mi pedig Szent Józsefnek vagyunk az oltalmazottjai”- nyomatékosította a vikárius.

 

Forrás: erdon.ro

Kövessenek minket a Facebookon is!